Fire Phone – az Amazon saját okostelefonja

amazon fire phoneAz Amazon alapítója és vezérigazgatója, Jeff Bezos bemutatta a cég első okostelefonját, Fire Phone néven, mely Android alaprendszeren fut majd. (link itt)

A készülék a piacot uraló és megosztó Apple és Samsung mellett tökéletesen megférni látszik, hiszen hardveresen hozza korunk elvárásait: négymagos, egyenként 2,2 GHz-en “idegeskedő” processzort, 2 giga RAM-ot és Adreno 330 GPU-t kapott, míg a 720p felbontású Gorilla Glass IPS kijelzője 4,7 collos, tehát nem látszik követni az “ötcolosok” trenderőszakoló seregét. A telefon főkamerája 13 megapixeles, f/2.0-ás fényerővel, 5 -elemű lencsével és optikai képstabilizátorral – várhatóan jó képeket lehet majd vele készíteni. A dedikált kameragombot sötét kijelzőnél egyszer megnyomva feléled a fényképező szoftver, kétszer megnyomva pedig már lövi is a fotót. Videót 1080p felbontásban és minőségben készít. Az elkészített fotóknak az Amazon ingyenes korlátlan felhőtárhelyet biztosít (nesze neked Android és Google+ fotótolvaj üzemmód).

amazon-fire-phone-cover-11Dynamic Perspective: A telefon négy sarkában lesz egy-egy infravörös kamera és érzékelő (hasonló a most megszokott, mobiltelefonos-készülékek tetején elhelyezett közelség -és fényérzékelőkhöz). Ez a négy pötty képes követni a fejünk mozgását, kitalálni, mit keresünk a kijelzőn, és ennek megfelelően vezérelni a navigációt vezetés közben, illetve várhatóan a játékokat is és egyéb applikációkat. Ezen felül 3D-s felvételek készítésére is alkalmas lesz.

Adatkommunikáció terén hoz minden ma divatos és szükséges szabványt: globális LTE, négysávos GSM, ötsávos UMTS, 802.11ac támogatás, WiFi channel bonding a minőségibb wifi kapcsolatokért, illetve Bluetooth és NFC.

Akkuidő terén is jönnek az ígéretek, 285 órás készenléti idő, 22 órányi beszélgetési idő (valószínűleg 3G hálózaton), 65 óra audió és 11 óra videó lejátszás.

Fektetett módban sztereó hangzás illetve a Dolby-féle Virtual Surround Sound is az adatlapra került, tehát parasztvakításnak ez a brand és eszköz sem lesz híján, azt már láthatjuk 🙂 – (szerk.: minek egy telefonba térhatású hangzás, nem nyomkodjuk így is épp eleget?)

Firefly: A telefonnal bármilyen árucikket, terméket (dedikált gombbal) lefotózva akár azonnal meg lehet azt rendelni az Amazonból – igaz, ezt a szolgáltatást nem a mi határozott és büszke nemzetünknek dedikálták, hanem értelemszerűen a tengerentúlra, olyannyira, hogy ez a telefon még az Egyesült Királyságban sem jelenik meg az amerikai induláskor, július 25-én.

A Firefly további funkciója, hogy nyomtatott telefonszámokat, QR kódokat, üzletcímeket lehet rögzíteni a telefonba, a billentyűzet használatát akár teljes mértékben mellőzve.

Nem utolsó sorban egy év teljeskörű Prime előfizetés is jár az eszköz megvásárlása esetén, amellyel filmeket, zenéket, könyveket tudunk majd letölteni és/vagy streamelni szinte korlátlan mennyiségben, amennyiben Amerikában élünk.

Az Amazon saját, MayDay nevű videó-ügyfélszolgálatát egy külön gomb lenyomásával érhetjük el, mobilneten és WiFi kapcsolaton egyaránt.

64 és 32 gigás tárterületű verzióban kerül piacra, előbbi ára 299 dollár, 2 éves tarifahűséggel, 31 dolláros előfizetési díj mellett; utóbbié 199 dollár lesz, 27 dolláros havidíj mellett az AT&T mobilszolgáltatónál. Persze kártyafüggetlenül is rendelhető lesz a készülék, 749 és 649 dolláros áron, hol másutt, mint az Amazonon.