Számhordozás folyamata


A
számhordozás folyamata során meglévő hívószámunkkal “átköltözünk” egy másik szolgáltatóhoz úgy, hogy sem hétjegyű hívószámunk, sem annak körzetszáma nem változik, de a szolgáltató személye igen. (Megj.: gyakran a tarifaváltással keverik, de az önmagában még nem jár szolgáltatóváltással, míg a számhordozás minden esetben igen – a mi fogalmaink szerint.)

Szolgáltató váltást tervez? Kérje független segítségünket

A számhordozás műszaki folyamata rendkívül bonyolult, többek közt azért is, mert nem csupán az átadó szolgáltató, illetve az átvevő szolgáltató, hanem az összes mobilszolgáltató érintett benne technikailag.

Amennyiben igénybe veszi a szakmai segítségünket, nem csupán a számhordozással járó nehézségektől szabadítjuk meg, hanem felezzük jelenlegi mobilszámláját is.

A számhordozás folyamata az előfizető szempontjából már egyszerűbb, ha néhány feltételnek eleget tettünk vagy teszünk majd (esetenként csak sokadik próbálkozás után járva sikerrel).

A hordozható telefonszámok típusai: a belföldi számok közül a vezetékes és mobil telefonszolgáltatás számai, a 21-es kezdetű ún. nomadikus számok (Pl. skype és bizonyos VOIP szolgáltatóktól kapott “virtuális” telefonszámok, fizikai telefonvonal létesítése nélküliek), ezen kívül a 80-as díjmentes belföldi zöldszámok, a 40-es kedvezményes díjazású kékszámok, és a 90-es, 91-es emeltdíjas számok. A rövid számok nem hordozhatóak.

Elakadt a számhordozása? Segítünk!

A számhordozás feltételei:

1.  számhordozást kérelmezni csak saját tulajdonunkban lévő hívószámra lehetséges

A számhordozás folyamataHa más nevére szeretnénk hívószámunk tulajdonjogát a számhordozás közben íratni, egyértelműen vagy a költözés előtt a régi, átadó szolgáltatónál vagy a számhordozás megtörténte után, az átvevő szolgáltatónál.

2. számhordozást kérelmezni csak lejárt hűségidő után lehetséges

Mivel a számhordozáskor a hívószámot elhozzuk a jelenlegi szolgáltatónktól, ezért ott teljesen fel kell mondanunk előfizetői megállapodásunkat, ezért még a legenyhébb hűségidő típusnak, a szolgáltatói hűségidőnek is lejártnak kell lennie. Természetesen bizonyos összegű kötbér megfizetése ellenében a hűségidő kiváltható.

2. számhordozás esetén a hűségidő ellenére átadhatja a szolgáltató a számunkat az átvevő szolgáltatónak (ha egyébként nincs számlatartozásunk), és majd utólag kiszámlázza a volt előfizetőjének a kötbér összegét (lásd lentebb)

3. a hordozni kívánt hívószámon nem lehet számlatartozás

A számhordozást kérelmező előfizetőnek nem lehet 30 napot meghaladó lejárt tartozása a szolgáltató felé. Tehát ha legutóbbi számlánk fizetési határideje a mai napon jár le, 30 napon belül a szolgáltatónak még el kell engednie bennünket, rendes előfizetőt 🙂

4. az előfizető minden adatának meg kell egyeznie, mindkét szolgáltatónál

TÉNYLEG  nagyon komolyan veszi ezt mindegyik mobilszolgáltató! A jogszabály szövege úgy rendelkezik, hogy az átvevő szolgáltató által átkért hívószám előfizetőjének “egyértelműen beazonosíthatónak” kell lennie. Az átadó szolgáltató tehát jogosult megtagadni az átadást, amennyiben úgy találja, számára most nem vagyunk egyértelműen beazonosíthatóak.

Nem vagyunk egyértelműen beazonosíthatóak a maguktól értetődő esetekben (pl. rossz név, rossz anyja nevem, rossz személyi igaz. szám, rossz cím, stb.) illetve néhány misztikus oknál fogva, melyek a tapasztalataink szerint az alábbi, szerződéses adatok kétféleképpen történő feltüntetése a két szolgáltató informatikai rendszereiben, például:

  • “Gipsz és Társa Kft.” vs. “Gipsz és Társa Korlátolt Felelősségű Társaság
  • “Gipsz és Társa Kft.” vs. “Gipsz és Tsa Kft.”
  • “Nagyné Iccés Amália” vs. “Nagyné I. Amália”
  • “Felsőmocsoládi utca” vs. “Felsőmocsoládi u.” vs. “Felsőmocsoládi út
  • “São Paulo utca 8, 3. emelet, 2 . ajtó” vs. “São Paulo utca 8, 3/2.
  • “São Paulo utca” vs. “Sao Paolo utca”

Fentiek bár triviálisnak tűnő dolgok, kérjük a kedves Olvasót, higgye el, igen kellemesen meg tudják szomorítani kollégáink és ügyfeleink dolgos hétköznapjait 🙂 Érdemes tehát számhordozáskor ezeket is komolyan venni és minden adaton végigmenni a jelenlegi szolgáltatónknál, még akkor is, ha biztosak vagyunk benne, hogy ásemmihűségidőm vagy ámindenadatomváltozatlan.

Ha nem figyel oda a saját ügyére, sok pénzébe kerülhet egy balul elsült (és megvalósult) a számhordozás a kedves számát hordozni kívánónak, hallottunk valakiről, aki ismert valakit, aki így járt…

A számhordozás folyamatának a számhordozó előfizetőt érintő lépései:

  1. az új, átvevő szolgáltató rögzíti szerződéskötés iránti igényünket, mobil vagy vezetékes telefon szolgáltatásra vonatkozóan – mely alapvető feltétele a számhordozás teljesíthetőségének
  2. további szintén az új szolgáltatónál aláírjuk a számhordozási megállapodást, az ügyintéző rögzíti számhordozás iránti igényünket a szolgáltatókkal közös, nagy, mindenható informatikai rendszerben is, a KRA-ban (ennek a nagy rendszernek a része a 2001 óta működő telekomos feketelista is).
  3. a számhordozási megállapodásban a rendszer megjelöl egy lehetséges időablakot, amikor a számhordozás megvalósulhat (ez általában 2-4 munkanappal későbbre esik, jogszabály szerint 2 nap, este nyolc és éjfél közé).
  4. megérkezik a számhordozási kérelem, a régi, átadó szolgáltatóhoz, az előfizetőnek az új szolgáltatónál rögzítésre kerülő szerződéses adataival
  5. az átadó szolgáltató minden egyes betűt megvizsgál a nála rögzített adataink és az új, átvevő szolgáltató által átküldött adataink között és eldönti szívózik-e az előfizetővel egy rossz helyen lévő pont miatt pl.
  6. ha az átadó szolgáltatónál jó fejek a gépek (nem ám az emberek!) az adatok 98-99 százalékos egyezőségénél engedélyezik a számhordozás létrejöttét a kapott, legelső időablakban
  7. ha pedig nem engedélyezhető a számhordozás, erről a számhordozási időablak napjáig SMS értesítést küld a számot átvevő szolgáltató az előfizetőnek (különösebb indoklás nélkül)
  8. majd voilá, kezdődhet a nyomozás, asztal -és ajtócsapkodás, ha eredményre szeretnénk jutni hőn szeretett előző-mostani szolgáltatónknál, aki ennyire ragaszkodik hozzánk, vagy a számunkhoz
  9. majd indul a folyamat újra a 2. ponttól

A számhordozási igény elutasításának lehetséges okai:

  • az előfizető nem azonosítható egyértelműen (ez így konkrétan ennyi a jogszabály szövegében, ezen egy pályakezdő szolgáltatói jogász is simán talál fogást, kiskaput), vagy ha
  • az előfizetőnek az átadó szolgáltatóval szemben több mint 30 napja lejárt számlatartozása van, amelyről az átadó szolgáltató az előfizetőt igazolhatóan (pl. automata call center hívással, postán, elektronikus formában) értesítette, vagy ha
  • a számhordozás időzítése és végrehajtása érdekében az átadó szolgáltató egyeztetést kér az átvevő szolgáltatóval

Számhordozás a hűségidő lejárata előtt is lehetséges!

Mivel a két éve módosított jogszabály szövege ma úgy szól, hogy “30 napnál régebben lejárt számlatartozás esetén lehet a hordozást megtagadni”, ha a hordozási igényünk idején hűségidő van még érvényben – hozzá kötődő kötbérrel, ezt lehet úgy is értelmezni, hogy a kötbér ellenére el kell engedni a számát hordozni kívánó előfizetőt.

Látni olyan esetet, hogy addig nem engedi a régi szolgáltatónk a hordozást az ügyfélnek, amíg ki nem fizeti a kötbért, de olyat is láttunk már, hogy a gyanútlan ügyfél – abban a hiszemben, hogy lejárt már hűségideje – utólag kapta a százezres kötbérről az értesítőt a régi szolgáltatótól.

Számhordozást tervez?

A csapdák és a típushibák elkerülése érdekében vegye igénybe díjmentes telefonos tanácsadásunkat a lenti űrlap kitöltésével.

Kapcsolat

  • Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.