Ügyfélpanaszok gyakori forrásai a mobilszolgáltatóknál

author: bzsolt Az elmúlt három évben, amióta ebben a csapatban dolgozom, szinte alig találkoztam olyan céggel, cégvezetővel, aki elégedett jelenlegi szolgáltatója ügyfélpolitikájával. Sajnos én is ezen a véleményen vagyok, a szolgáltató az erőforrásait inkább a “pre-sales” marketingre fordítja, mint az értékesítés utáni/after-sales ügyféltámogatásra. Arra ott vagyunk mi… Ügyfélpanaszok gyakori forrásai, azaz mik azok a(z egyébként) […]

Telefonvásárlás hűségidővel – megéri?

A mobilszolgáltatók számára kétségtelenül egyfajta jövedelem elem a hűségidő előfizető általi, hűségidőn belüli felmondásakor az ügyfél által fizetendő kötbér is, noha “nem erre lőnek”. A kötbéreknek több fajtája (és egy-egy előfizetői szerződésen belül akár együttesen, összesítve fizetendő eleme) ismeretes, függően a szolgáltató által nyújtott és előfizető által igénybe vett kedvezménytől. Szolgáltatói hűség és annak idő […]

Számhordozás folyamata

A számhordozás folyamata során meglévő hívószámunkkal “átköltözünk” egy másik szolgáltatóhoz úgy, hogy sem hétjegyű hívószámunk, sem annak körzetszáma nem változik, de a szolgáltató személye igen. (Megj.: gyakran a tarifaváltással keverik, de az önmagában még nem jár szolgáltatóváltással, míg a számhordozás minden esetben igen – a mi fogalmaink szerint.) Szolgáltató váltást tervez? Kérje független segítségünket A számhordozás […]