Nem mindig könnyű szabadulni a hűségidőtől..

Nem mindig könnyű szabadulni a hűségidőtől..

A mobilszolgáltatók számára kétségtelenül egyfajta jövedelem elem a hűségidő előfizető általi, hűségidőn belüli felmondásakor az ügyfél által fizetendő kötbér is, noha „nem erre lőnek”.

A kötbéreknek több fajtája (és egy-egy előfizetői szerződésen belül akár együttesen, összesítve fizetendő eleme) ismeretes, függően a szolgáltató által nyújtott és előfizető által igénybe vett kedvezménytől.

Minél több a szolgáltató, annál nagyobb a választék és a verseny..

Minél több a szolgáltató, annál nagyobb a választék és a verseny..

Szolgáltatói hűség és annak idő előtti felmondása esetén fizetendő kötbér(elem)

Ez a legenyhébb típusú hűségvállalás a mobiltelefon-piacon, ekkor csupán annyit vállalunk, hogy adott ideig a szolgáltató ügyfele leszünk, nem számít, milyen tarifában. Amennyiben tehát ilyen hűségidőt vállaltunk, megengedett a váltás egy alacsonyabb havidíjú publikus díjcsomagra ill. a szolgáltató mobilflottás palettájáról arra, amelyikre egyébként jogosultak vagyunk és ezt igazoljuk a szolgáltató felé.

Ez a fajta hűség a mobil-előfizetői szerződésen/számlán az alábbi fogalmakkal kerül feltüntetésre: előfizetésre vállalt hűség, szolgáltató hűség, szolgáltatásra vállalt hűség.

Tarifahűség és annak idő előtti felmondása esetén fizetendő kötbér(elem)

Bizonyos tarifák esetében a szolgáltató még készülékvásárlás nélkül is ragaszkodhat ahhoz, hogy a tarifára is hűséget vállaljuk – vállaljuk, hogy alacsonyabb havidíjú tarifára nem váltunk (rossz esetben akár egyáltalán nem válthatunk. Tarifahűséggel elérhető közismertebb publikus díjcsomagok manapság pl. a Vodafone RED, a Telenor Hipernet vagy a T-Mobile Média Mánia csomagok egyike. Cserébe a hűségidő aláírásáért az egyik csomag rendkívül kedvező kondíciókkal korlátlan beszélgetés lehetőségét nyújtja, a másik kiemelkedően nagy mennyiségű internet használatot, a harmadik csomag akár „nulla forintos” akcióban elérhető több százezer forintos mobileszközöket.

okostelefon a vizben

Tarifahűséggel automatikusan aláírjuk a szolgáltatói hűséget is, tehát eddig 2 fizetendő kötbérelemnél, díjtételnél járunk, ha a szolgáltatót teljesen dobni szeretnénk.

A legtöbb tarifahűséggel „terhelt” előfizetés esetében gond nélkül válthatunk magasabb havidíjú tarifára, azonban lényeges feltétel, hogy soha nincs visszaút „lefelé”, mindig csak nagyobb díjcsomagra válthatunk. Fontos utánanézni, hogy amikor felfelé váltunk, a szolgáltatónál újraindul-e az időszámítás, vagy az eredeti hűségidő végéig vállaljuk az új, nagyobb tarifára hűségidőt.

Készülék vásárlása miatti hűség és annak idő előtti felmondása esetén fizetendő kötbér(elem)

Kollégáink szerint ez az egyik legtöbb ügyfél-figyelmet igénylő kötbérelem, és mégis ezzel foglalkozunk legkevésbé, amikor mobiltelefonunkat a szolgáltatótól vásároljuk meg. Készülék kedvezményes vásárlása esetén automatikusan aláírjuk a szolgáltatói hűséget, ill. most már egyre több esetben a tarifahűséget is. Míg fenti két típusú hűségidőhöz kapcsolódó kötbérelem összegének plafonja jogilag szabályozható, a készülék vásárlásakor igénybe vett készülékár-kedvezmény jogi intézménye egy kiskaput hagy nyitva a szolgáltatók számára.

A mobilos cégek weboldalait böngészve, ugyanazon telefon esetén tucatnyi árat és fizetési konstrukciót találhatunk a választott díjcsomagtól függően, egyazon szolgáltató kínálatában.

Van azonban egy olyan árlista, amelyet egyik szolgáltató sem reklámoz agyon: a Kiskereskedelmi készülék árlistájuk. Itt találjuk azokat az árakat, amelyek alapján az általunk vásárolt kedvezményes készülékre a szolgáltató szerint és által nyújtott kedvezmény mértékét kiszámolhatjuk. A szolgáltató ezt a különbözetet jogosult kiszámlázni nyújtott/igénybe vett „készülékár-kedvezmény” jogcímén a hűségidő felbontásakor a követelhető kötbérelemek között.

Ebben az árlistában teszi közzé a szolgáltató az ő piaci (mindenféle előfizetés/kártya nélkül értékesített) készülékárait – ha kereskedő lenne, ennyiért értékesítene csak készüléket (függetlenül?). Szabad piac van, minden kereskedő annyiért értékesíti a termékét, amennyiért szeretné, nem tiltja törvény, hogy egy 130 ezer forintos piaci értékű iPhone ára a szolgáltatói kisker árlistában 210 ezer forinton legyen beárazva.

Fenti példánál maradva egy gyors készülékár-kedvezmény (ill. kötbér) számítás:

Az áhított készülék a független készülékpiacon 130 ezer forintba kerül, de a szolgáltató ajánlatában elhozhatjuk 2 éves húséggel, és részletfizetéssel, havi 5 ezer forintért, kamatmentes részletfizetéssel. Ez két év alatt összesen 120 ezer. Az igénybe vett készülékár-kedvezmény mértéke 210 – 120, azaz 90 ezer forint lesz, mert ennyivel kedvezőbben vásároltuk meg a készüléket, mintha a szolgáltató kiskereskedelmi kínálatából vásároltuk volna meg. Emlékeztetőül, a készülék egyébként függetlenül 130 ezer forintba kerül. Fizetjük a havi tízezres törlesztőt illetve a két évig vállalt havi nyolc-tízezres alapdíjat.

Fél év után találunk másik tarifát másik szolgáltatónál. Ugyanazt nújta, csak kedvezőbb havidíj mellett. Szeretnénk váltani. A szolgáltató várhatóan az alábbi kötbérelemeket fogja nekünk kiszámlázni:

+ Szolgáltatói hűségidőhöz kapcsolódó kötbér: 4-5e Ft-tól  20-30e Ft-ig.

+ Tarifahűséghez kapcsolódó kötbér: 10-20e Ft-tól 40-50e Ft-ig.

+ Készülékváráslás miatti kötbér: fenti esetben 90e Ft.

——————————

Ez mindösszesen minimum 100 ezer, rossz esetben akár 160-180 ezer forint kötbér is lehet.

A telefonukat kereken egy tízessel kaptuk olcsóbban, mint pl. a legolcsóbb webshopban, ráadásul nem független…

Könnyen elcsábulhatunk, de veszélyes, ha nem számolunk utána...

Könnyen elcsábulhatunk, de veszélyes, ha nem számolunk utána…

A hűségidő és a mobilszolgáltatói kötbér alkalmazásának háttere:

A hűségidővel értékesített akár flottás, akár publikus előfizetések tervezhetőbbé teszik a szolgáltató bevételeit, hiszen adott számú előfizető adott ideig adott havidíjat rendszeresen vállal megfizetni. Ezért a hűségidőt aláíró ügyfelek, előfizetők halmaza (portfóliója) nyilvánvalóan értékesebb a szolgáltató számára, mint akár a töltőkártyás ügyfelek, vagy a hűségidőt nem vállaló mobil-előfizetők halmaza.

Cserébe azért, hogy elkötelezzük magunkat egy vagy két évre, a szolgáltató különböző kedvezményeket biztosít, úgy mint kedvezőbb percdíjak, kedvezőbb készülékárak, kedvezőbb árazású mobil-internet, speciális díjcsomagok (pl. a RED a Vodafone esetében).

A mobilszolgáltatók azt, hogy különféle kedvezményeket biztosítanak nekünk előfizetőknek, egyfajta költségként, közvetett anyagi ráfordításként élik meg, hiszen kisebb árréssel, nyereséggel kell számolniuk (ami viszont garantált a számukra).

Ezért minden alkalommal amikor egy ügyfél egyoldalúan úgy dönt, felmondja a vállalt hűségidejét annak lejárta előtt, kicsit keresztülhúzza a szolgáltató rá vonatkozó számításait. A szolgáltató ilyenkor az igénybe vett kedvezményeket – a vonatkozó jogszabályi előírásoknak/korlátozásoknak megfelelően – jogosult az ügyféltől „visszakérni”. Ezt a jog a kötbér joga/kötelezettsége. Számlázási értelemben a kötbér egy díjelem, melyet a szolgáltató szerződésbontási helyzettől függően kiszámlázhat hóközi számlában, eseti számlában, vagy végszámlában.

A szolgáltatók az általános kötbérek fajtáit és általános mértékét a mindenkor hatályos Általános Szerződési Feltételekben tüntetik fel. Persze az általános Az egyedi kötbérek általában a választott tarifacsomagtól függenek illetve attól, vásároltunk-e mobilflottás előfizetésünk mellé készüléket, ha igen, milyen értékűt.